Temető

Kategória: qr

A szigligeti temető
Szent Erzsébet temetőkápolna

46°47'58.80"É
17°26'42.80"K

2007-ben készült el falunk temetőkápolnája, amit az akkori Szent Erzsébet év alkalmából az Árpád-házi szentéletű királylány pártfogásába ajánlottak. A 11 millió forintos beruházást az Önkormány-zat kezdeményezte, több támogató segítségével. Simon Péter 6 millió forinttal, az egyház pedig kegytárgyakkal és berendezésekkel járult hozzá a kápolna elkészültéhez. A hívek közül szintén so-kan támogatták az építkezést, a harang árát például ők adták össze. A tervező Szalay István volt, a kivitelező pedig Domonkos Zoltán. Az építkezésnél törekedtek arra, hogy az épület mind anyagai-val, mind méreteivel illeszkedjen a környezetébe, ne legyen hivalkodó. Az avatás 2007. augusztus 18-án történt, dr. Márfi Gyula érsek szentelte fel az új templomot. A temetői kápolnában veszünk búcsút elhunytainktól, a kápolna a gyászmisék és búcsúztatók helyszíne. Ezen kívül csak Minden-szentek és Halottak napján tartanak itt szentmisét.
2011. november 1-jén dr. Virágh Zoltán és családja jóvoltából egy Szent Erzsébet szobor is került a kápolna homlokzata elé.

temeto1

temeto2

A temetőkápolna felszentelése 2007. augusztus 18-án

temeto3

A Szent Erzsébet kápolna belülről

 

A temetői kereszt

A bárósíroktól nem messze található a temető keresztje, amelyhez több szokás is kapcsolódott Szigligeten. Húsvét hajnalán asszonyok keresték fel a keresztet, hogy a feltámadt Krisztusra találja-nak benne. Mindenszentek estéjén pedig rózsafüzéres asszonyok állták körbe a korpuszt, imádkoz-va az elhunytak lelki üdvéért. E kereszt tövében helyezték el azok is a gyertyáikat, akik a távolban nyugvó szeretteikre gondoltak azon az estén.

temeto4

Térkép      Lista      Google navigáció

Találatok: 135
DMC Firewall is a Joomla Security extension!