Faültetés a Gólya ligetben

Május elején immár hetedik alkalommal jöttünk össze, hogy a tavaly született szigligeti gyerekeket egy-egy fával köszöntsük. A déli órákban még barátságtalanul sötét volt az ég, de délutánra az ünnepnek megfelelően kitisztult az idő.
Örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat Dr Bándi Gyula ombudsman helyettes. Mint mondta, tavaly olyan jól érezte magát közöttünk, és olyan szép szokásnak tartja a faültetési kezdeményezésünket, hogy szívesen vette programba a szigligeti látogatást.
2012-ben az „első fecskék”, Németh Sára és Karsai Alex voltak. Az ő fáik már szépen megerősödtek. Mint mondták, büszkék rá, hogy a parkban olvashatják nevüket egy-egy fa előtt, amiket az ő születésük örömére ültettünk.
Tavaly négy gyerek született Szigligeten, így e tavaszon négy facsemetével lett gazdagabb a Gólya liget. Az ünnepelt gyerekek: Balassa Nóra, Holczbauer Levente, Orosz Nóra és Szőke Adrián.
Változtattunk a táblácskák anyagán. A kezdetekkor számoltunk avval, hogy a táblának bírnia kell az időjárás viszontagságait. Arra azonban nem gondoltunk, hogy a vadak komoly kárt tehetnek, és sajnos tettek is. Ezért döntöttünk a rozsdamentes fém mellett. A törötteket is már ilyenre cseréltük.
Kis ünnepélyünket az iskolások népdal csokorral köszöntötték. Ezt követően az édesapák feladata volt - szokás szerint – hogy felszereljék a már előre beültetett fák elé a névtáblát.
Újdonság, hogy idén két nagyobbacska kislány, Hegyi Virág és Hegyi Dorka is átvehetett egy-egy táblát. Ők még az előtt születtek, hogy Körünk ezt a programot elindította. Édesapjuktól azonban látták, hogy sok munkával ugyan, de egyre szebb, gondozottabb a Gólya liget. Ők is szívesen vesznek részt ebben a munkában, ők is szeretnének gondoskodni egy fáról, annak környékéről. Örökbe fogadtak tehát egy-egy fát. Ezzel a szimbolikus örökbe fogadással kinyilvánították, hogy számukra is fontos a természet, cselekvően részt vállalnak környezetük gondozásában.
Isten éltesse az ünnepelteket és családjaikat! Reméljük, e hagyomány nem szakad meg. Rajtunk nem fog múlni…

 

Demeter Éva

Találatok: 415
Our website is protected by DMC Firewall!