A település története - Új faluközpont fejlődik ki

Tartalomjegyzék

 

Új faluközpont fejlődik ki

A falu és a vár szoros kapcsolatával magyarázható az, hogy az Árpád-kori falu kezd lassan visszafejlődni, s ezzel párhuzamosan a vár alatt, a mai falu helyén egy új település alakul ki, melyet a 15. század elején Újfalunak, vagy Szigligetnek neveznek /Wyfalu, Zegligeth/. Szigligetnek a fentiekben vázolt történetéből kitűnik, hogy az Avasi -templom rómaiak által is lakott környékén egy kisebb népesség feltehetően megérte a honfoglalás korát, majd a magyarságba beolvadt, s azokkal keveredve ugyanazon helyen rakta le Szigliget falu alapjait. E feltevést megerősítik a 12 – 13. század fordulóján épült, románkori Avasi -templom környékén talált Árpád-kori edénytöredékek és egy 1420-ban felvett határjárás. A régi faluban, melynek ekkor már nincsenek lakói, még áll a Mindszentek tiszteletére épült kőtemplom, amely korábban plébániatemplomként is szolgált. A régi falu hanyatlásával párhuzamosan fejlődő új település, Újfalu keresésekor induljunk ki a mai Szigliget vizsgálatából. A falu új központja a vár alatti feljáró út közelében levő szűk kis térség, ahol ma a Hősök kertje vagy a szolgálati lakások állnak. Új templom is épült az új központban, a mai helyén a felújítások (1727, 1877) előtt egy félköríves szentélyű, román stílusú épület állt, már valószínűleg a 13. században. Nagy a valószínűsége, hogy a bencések építették a várral együtt.

 

Our website is protected by DMC Firewall!