A település története

Tartalomjegyzék

Geológia

Szigliget kúpjai
Szigliget kúpjai

Szigliget helyén a miocén korban még tenger, majd később a Turáni-tó egy része hullámzott. A tóba ömlő folyók megváltoztatták a víz jellegét édesre, de emellett nagymennyiségű hordalékot is raktak le, ezáltal lassan feltöltve a medret.
A harmadkor végén, az úgynevezett pliocén korban hatalmas bazaltvulkánosság lépett fel területünkön, amely ekkorra már szárazföld volt. Ez a geológiai jelenség hozta létre a Tapolcai-medence bazaltkúpjait, köztük Szigligetet is. A kitörés alkalmával láva, vulkáni hamu, valamint törmelék került a felszínre, és alkotott bazalttufa-réteget. A vulkáni működés következő szakasza már a lávafolyás volt és a kráteren keresztül kiömlött, hatalmas lávatömegekből merevedtek meg a tapolcai medence csodás szépségű bazalthegyei. A szigligeti kúpoknál a tűzhányó tevékenység csak törmelékszórásból állt. A Várhegy felépítésénél azonban lávafolyás is segített, és itt a hegy tufagerincét egy bazalttelér törte át, amely a várfalak alatt, főleg az Öregtorony alatt jól látható.
A további kialakulásban nagy szerepet játszott a szél, amely a bazalthegyek közötti üledéket elhordta és kimélyítette a Tapolcai-medencét. A Balaton medencéjének kialakulása után még szigetként álltak ki a szigligeti kúpok, később a víz lassú visszahúzódása folytán szárazra kerültek és akkor alakult ki a tájban a mai végleges elhelyezkedésük

 


 

Korai telepesek

Kelta sírokból előkerült vastárgyak
Kelta sírokból előkerült vastárgyak

Az ősember megjelenésének idejében a Balaton vize jóval /néhány méterrel is / magasabban állt, mint ma, ezért a partjai közelében húzódó bemélyedéseket és öblöket a mainál jóval messzebb fekvő területeken is elöntötte a tó vize. Ez az oka annak, hogy a Balaton mai partján nem igazán találhatjuk meg egykori itt tartózkodásának nyomait.
Szigliget és közvetlen környékének története a kőrézkor /i.e. 2500-2000/ idejébe nyúlik vissza. A Várhegy északi oldalán, a Ciframajor közelében a múlt század végén egy kőbalta formáját utánzó nyéllyuk nélküli rézbaltát talált Darnay Kálmán, a vidék lelkes kutatója. A környék ősi időtől való lakottságát megerősítették a század elején Szigligeten talált leletek. Egyik alkalommal két kővésőt és egy kőbalta furatából kiesett kőmagot találtak, máskor pedig két rézből készült sodronytekercsekre akadtak.
A Balaton öblei között szigetként meghúzódó terület bőséges élelmet és megfelelő védelmet nyújtott az itt megtelepedett embereknek. Az élet éppen ezen okok miatt talán töretlenül folyt itt hosszú időn át. A bronzkor emlékei már nagyobb számban ismeretesek, ugyancsak a Ciframajor környékéről, ahol több urnát találtak hamuval, csontmaradványokkal és bronztárgyakkal, melyek a bronzkorban szokásos hamvasztásos temetkezés emlékei. A szigligeti kincsleletet Darnay Kálmán találta még a múlt század végén. Egy kőhalom alá rejtett edényben ékszerek, tűk, karperecek és bronzrögök voltak, összesen 63 darab. A tárgyak fejlett kézművességet bizonyítanak.
A bronzkori lakosságot a nyugatról jött kelták igázták le, akik egyik központjukat a Tapolcai-medencében alakítottak ki, minden bizonnyal azért, mert az őslakosság nagyobb telepeit, földvárait találták ezen a területen. A szigligeti csontvázas kelta sírokból, jól korongolt edényekkel együtt lándzsahegyek és egyéb vastárgyak is előkerültek. Ezek közül különös formája miatt kiemelkedik egy vas lándzsahegy, melynek közepe táján, a csúcsra merőlegesen, egy kígyófejben végződő nyúlvány van.

 


 

A birodalom részeként

Római pénzek
Római pénzek

A következő hódítók a rómaiak voltak, akik i.e. 9-re kiterjesztették a birodalom határait a Duna vonaláig, hatalmuk alá vonva az itt élő kelta lakosságot. A rómaiak a Dunántúl katonai megszállása után hamarosan kiépítették kitűnő úthálózatokat. Az egyik római út a Zala völgye felől, Fenékpusztán, Keszthelyen, Tapolcán keresztül vezetett – Szigligetet megközelítve – Aquincumba. Ennek a római útnak egyik kisebb ága vezethetett – valószínűleg a mai tapolcai út vonalának megfelelően – a szigligeti római telephez, melynek nyomai az Antalhegy déli lejtőjén, az Avasi -templom és a szigligeti malom közti területen mutatkoznak. Szőlőforgatás közben már több római sírt, kőkoporsót, edényeket, ékszereket, gazdasági eszközöket és római pénzeket találtak Szigligetnek ezen részén. Ezek a leletek ugyan nem határozzák meg pontosan azt, hogy a rómaiak mikor telepedtek meg Szigligeten, de a római kultúra, életmód i.sz. 300-350. évek közti meghonosodását kétségtelenül bizonyítják. Az Antalhegy déli lejtőjén 1948-ban két római sírban talált tárgyak, 68 darab bronzpénz és a keszthelyi múzeumban őrzött, Szigligetről bekerült római leletek mind azt bizonyítják, hogy a lakosság a jelzett időben már római módon élt, fejlett gazdálkodást folytatott, és ismerte a szőlőművelést. Feltételezhető, hogy az Avasi -templom helyén álló egykori középkori templom egy római épület egyes részeinek felhasználásával épült.

 


 

A népvándorlás alatt

A rómaiak a hunok támadása miatt az i.sz. V. században feladták a Dunántúlt, melyet azok rövid ideig megszállnak, majd a hun birodalom szétesése után, a 6. század közepe táján az avarok olvasztanak hazánk területén szervezett erős birodalmukba. Az avarok uralma alatt a Keszthely-környéki római-germán telepek tovább élnek. Emlékanyaguk jól megkülönböztethető más avar kori régészeti anyagtól. A régészeti szakirodalomban „Keszthely-kultúra” népei néven említik ezt az avar kori népcsoportot. Szigligeten is találtak két sírt, melyből az említett csoportra legjobban jellemző, ezüstből készült, kosaras fülbevaló, valamint egy díszes tű, három gyöngy, egy bronz gyűrű és egy bronz szíjvég került elő. Ezen kívül még egy népvándorlás kori edényt is ismerünk Szigliget területéről. Ezeknek a leleteknek alapján feltételezhető, hogy a római kori őslakosság itt is túlélte a hunok és más népek támadásait, s az új helyzethez alkalmazkodva beleilleszkedett az avar birodalom népei közé. Az avarok uralmat megdöntő frankok hűbéreseként szláv hercegség alakult ki a Dunántúl nyugati részén a 9. század derekán. Szigliget lakói is minden bizonnyal - ha rövid ideig is – a birodalmukhoz tartoztak a magyarok megjelenéséig.

 


 

Magyarrá válik Szigliget

Avasi-templom
Avasi-templom

Honfoglaló őseink a 900. év táján szállták meg a Dunántúl nyugati részét. A Tapolcai-, és Káli-medence közti terület Kál horka, majd fiának, Bulcsunak, - a Vérbulcsu, vagy Lád nemzetségnek - birtokai közé került, amit Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékálla, és Badacsonylábdihegy /a középkorban Lád/ község nevei, valamint még néhány elpusztult, de oklevelekből ismert középkori falu nevei bizonyítanak. A törzsek által megszállt területek közti gazdátlan földek, gyepük, az elkobzott birtokok a 10. század vége felé, a 11. század elején a fejedelem, illetve a király tulajdonába kerültek, igazgatásukat egy-egy várispánság intézete. Szigliget is ezen területek közé tartozhatott, mert a 12. század elejéig a Zalai vár birtokai között említik. A kis település központja az Avasi -templom környékén volt. A 12. század első felében arról értesülünk egy 1121-ből származó oklevélből, hogy az almádi monostor építéséhez szükséges kő kitermelését és a mész égetését az adományozó Atyusz nemzetség (amely ekkorra már a falu új birtokosa lett) a szigligeti birtokáról rendelt négy családdal /mansio/ végezteti. Ezeken a családokon kívül a Zeglegethnek mondott birtokról a legelős, berkes, erdős föld és rét középső részét, hat jobbágycsaládot három ekényi szántófölddel, hetven lovat, száz marhát és egy malmot is adományoztak még az épülő monostornak. A felsorolt adományozásból világosan kitűnik, hogy a falu lakossága a 12. század elején meglehetősen nagy volt. A falu további sorsáról egy ideig nem tudunk. Az Árpád-kori falu helyén maradt Avasi -templom tornyának szerkezeti és formai vizsgálata, az egregyi-, zánkai- és felsőörsi templomokkal való összehasonlítás arra enged következtetni, hogy ezek a templomok a 12. század végén, a 13. század első felében már álltak és feltehetően egy helyi műhely alkotásai.

 


 

Koronát kap a Várhegy

A Szigligeti Vár
A Szigligeti Vár

A 13. század első felében Szigliget Kalián zalai ispán kezére került, majd visszaszállt a királyra, aki azt 1259-ben, a zalai ispánsággal együtt fiának, István ifjabb királynak adományozta. Egy évvel később azonban újabb gazdája akadt Szigligetnek. lV. Béla a tatárjárás szörnyű pusztításai után elhatározta, hogy szerte az országban kővárakat épített, mert csak ezek foghatják fel egy hasonló támadás erejét. A király terveit, népéért való aggódását tükrözi az 1260-ban írt oklevél, melyben a Balaton egyik szigetét /Szigligetet/ a pannonhalmi bencéseknek adja, hogy ott várat építsenek, ahol az ellenség támadása ellen a szegény nép menedéket találhat. Bár a tatárjárás ezen a vidéken nagyobb károkat nem okozott, a század közepétől kezdve egymás után épültek a várak, a Szigligettel szomszédos birtokok erődítésére alkalmas helyein /Hegyesd, Csobánc, Tátika, Rezi, Tihany, Sümeg/. Favus pannonhalmi apát valószínűleg a Pannonhalma, Tihany, Zalavár és Somogyvár körül levő, nagykiterjedésű bencés birtokok közti kapcsolat szempontjából tartotta fontosnak a jól védhető vár felépítését, mely két év alatt el is készült. Ez a vár azonban a ma is látható romoknál jóval kisebb volt, a későbbi századokban hozzáépítésekkel bővítették a mostani méretére. A vár gyors felépítéséhez valószínűleg nagymértékben hozzájárultak a helyi kőfejtők, mészégetők, kőművesek, a környező bencés birtokokon élő kézművesek és jobbágyok. IV. Bélának annyira megtetszett a „jó és hasznos” vár - ahogyan egyik oklevelében említi-, hogy már 1262-ben, tehát közvetlenül felépítése után visszavette a bencésektől, s más birtokokat adott nekik cserébe. A királyt azonban elsősorban politikai-stratégiai okok késztethették erre a lépésre, hogy a kiskirályok növekvő hatalmát ezen a vidéken is ellensúlyozza, a garázdálkodókat pedig megfékezze. A fentieket mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a királyi tulajdonban lévő szigligeti várat a Héder nemzetségből származó lll. Péter, veszprémi püspök 1275-1289 között elfoglalta, a Pok nemzetség monostorának itt őrzött gazdag egyházi felszerelését, kincseit /miseruhák, zászlók, elefántcsont szelencék, kristálykövek/ Veszprémbe vitte, s azokat a nemzetség csak a 14. század elején kapta vissza. Ez volt a vár elleni első támadás, valószínűleg csellel vették be Szigligetet. A falu és a vár sorsa ettől az időtől fogva szorosan összefüggött, ami csak nehezítette a lakosság helyzetét, a település fejlődését. A földesúrnak járó szolgáltatásokat a várkapitány kénye-kedve szerint kellett behordani. E korból fennmaradt hiteles adatokból világosan kirajzolódik a nép súlyos helyzete. Acintus, szigligeti várnagy - egy 1300-ban keltezett oklevél szerint – fosztogatja a környék birtokosait, akik között egy védtelen özvegyasszony is van. Egy másik, Mihály nevű alvárnagyot a veszprémi püspök kiközösített az egyházból, mert bántalmazta a tapolcai plébánost és káplánját, s a püspöki malmot erőszakkal elfoglalta.

 


 

Új faluközpont fejlődik ki

A falu és a vár szoros kapcsolatával magyarázható az, hogy az Árpád-kori falu kezd lassan visszafejlődni, s ezzel párhuzamosan a vár alatt, a mai falu helyén egy új település alakul ki, melyet a 15. század elején Újfalunak, vagy Szigligetnek neveznek /Wyfalu, Zegligeth/. Szigligetnek a fentiekben vázolt történetéből kitűnik, hogy az Avasi -templom rómaiak által is lakott környékén egy kisebb népesség feltehetően megérte a honfoglalás korát, majd a magyarságba beolvadt, s azokkal keveredve ugyanazon helyen rakta le Szigliget falu alapjait. E feltevést megerősítik a 12 – 13. század fordulóján épült, románkori Avasi -templom környékén talált Árpád-kori edénytöredékek és egy 1420-ban felvett határjárás. A régi faluban, melynek ekkor már nincsenek lakói, még áll a Mindszentek tiszteletére épült kőtemplom, amely korábban plébániatemplomként is szolgált. A régi falu hanyatlásával párhuzamosan fejlődő új település, Újfalu keresésekor induljunk ki a mai Szigliget vizsgálatából. A falu új központja a vár alatti feljáró út közelében levő szűk kis térség, ahol ma a Hősök kertje vagy a szolgálati lakások állnak. Új templom is épült az új központban, a mai helyén a felújítások (1727, 1877) előtt egy félköríves szentélyű, román stílusú épület állt, már valószínűleg a 13. században. Nagy a valószínűsége, hogy a bencések építették a várral együtt.

 


 

Új urak a várban

1344-ben Nagy Lajos király a várat és birtokait Bulcsu csanádi püspök nemzetségéből származó Lőrinc fiának, Istvánnak adományozza. A 14. század közepén a király birtokaiból a Pok nembeli Móriczhidai-család kezére került. A famíliának már a 13. század közepe táján is voltak birtokai Szigliget közvetlen környékén. A nagyszombati csatában tanúsított vitézségéért a Szigligettel határos Hegymagas nevű birtokot kapta jutalmul Móriczhidai Miklós. A lV. Béla és V. István halála után zavaros időkben bizonyára sajátjukként kezelték a szigligeti várat, de az is lehetséges, hogy lV. Béla azt még halála előtt nekik adományozta törhetetlen hűségükért. 1275 – 1289 között a nemzetség monostorának kincseit a várban őrizték, ami azt bizonyítja, hogy a nemzetség valamelyik tagja tulajdonosként, vagy mint várkapitány ott tartózkodott. Miklós unokáját, Simont 1348-ban már a vár uraként említik az oklevelek. Ezután mintegy száz évig a Móriczhidai-család kezén volt a vár és a hozzátartozó birtokok. Ez időben történhetett a mai belsővár kiépítése, akkor következett be az Árpád-kori Szigliget lassú elnéptelenedése és a vár alatti Újfalu benépesülése. Kedvezett ennek a Nagy Lajos és Zsigmond hosszú uralkodása alatti gazdasági fellendülés is. A Móriczhidaiak 1424-ben kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek a Lack családdal, melynek értelmében, ha valamelyikük örökös nélkül halna meg, birtokai a másik családra szállnak. Bár a család nem halt ki, mégis elvesztették Szigligetet, melyet l. Ulászló 1441-ben a Lack családdal rokonságban álló Némai Kolos Jeromosnak adományozott 200 jobbágyteleknyi birtok fejében. Meggyengült a központi hatalom, gyakorivá váltak a hatalmaskodások. 1442-ben a szigligeti várnagy, Berky Flóris megtámadta az almádi monostort és kirabolta. A zűrzavaros helyzetben a vár többször is gazdát cserélt. Kolos Ferenc után Barócz Balázsnak adományozta a várat a király. Barócz Balázs 1444-ben a pannonhalmi apátnak3000 aranyforintért elzálogosította, de megtiltotta, hogy a várra igényt tartó Ujlaki Miklósnak és Hunyadi Jánosnak az országbíró átadja. Hiába volt azonban a tiltakozás, rövidesen az Ujlakiak birtokai között található Szigliget. Egy 1453-ban keltezett királyi adománylevél szerint a várhoz öt falu tartozott, Felsőtomaj, Hegymagas, Nagyfalu, Sziget és Újfalu. A zálogjog ismét többször cserél gazdát. Egy ideig a „Szentgyörgyi” család, majd „Csornai István” kezére került, majd végül ismét az Ujlakiakhoz Feltehető, hogy a 15. század egyik leghatalmasabb főúri családjának birtoklása idején tovább bővítették a várat, mely csaknem hetven éven át kezükben maradt. A Móriczhidaiak nem mondtak le Szigligethez fűződő ősi jogaikról, melyet mindenkor és mindenki előtt hangoztattak. Különféle szerződéseikben állandóan megtalálható Szigliget neve a felsorolt családi birtokok között. Nekik már nem sikerült a várat és a birtokot visszaszerezni 1521-ben, Újlaki Lőrinc halála után, a szertehulló, hatalmas birtoknak ezt a részét az özvegy, Magdolna a tóti Lengyel-családnak adta el.

 


 

Harcban a félholddal

Szigliget - G. Turco 1560
Szigliget - G. Turco 1560

Bár a pannonhalmi apát többször is tiltakozott a vár átadása miatt, ll. Lajos király 1526-ban megerősítette a Lengyeleket a szigligeti vár birtoklásában. A mohácsi csatavesztés a vár sorsában is újabb fordulatot hozott. Miután a Lengyel család Szapolyai Jánoshoz húzott, l. Ferdinánd hűtlenség címén elkobozta a várúr birtokait és Szigligetet az enyingi Török Bálintnak adományozta. A szigligeti várat azonban Kulcsár István porkoláb nem akarta szépszerével átadni Török Bálint megbízottjának, Martonfalvay Imre deáknak, aki csellel, egy puskalövés nélkül foglalta el a várat. Török Bálint Imre deákot tette a vár kapitányává, aki rövidesen hozzákezdett a „nagy puszta vár” javítgatásához, a tetőzet és a külső várfalak kiegészítéséhez. Építtetett egy új tornyot, több bástyát és pincéket, valamint egy kutat. Martonfalvay Imre építkezései nyomán lényegében kialakult a szigligeti vár 16. századi alaprajza, melyen a későbbi építkezések sem igen változtattak. Ezt az alaprajzot és vár távlati képét G. Turco 1569-ben készített rajzai őrizték meg számunkra. Szigliget vára az 1540-es években visszakerült a Lengyel-család kezére. A kiskorú örökösök gyámja – aki felesége, Lengyel Brigitta révén rokonságban állt a családdal -, Palonai Magyar Bálint, a törökök és magyarok által egyaránt tisztelt végvári vitéz lett Szigliget és Fonyód várak kapitánya, valamint a hozzá tartozó birtokok kezelője. Megélénkültek a török portyázások, és Szigligeten, valamint környékén is egyre több harcara került sor, amelyekben Magyar Bálint legendásan viselkedett. Egyik nap Fonyódon, másik nap Szigligeten, máskor meg Tihany, vagy Veszprém alatt harcolt a török ellen. Leveleiből értesülünk arról, hogy 1558-tól kezdve minden gyakrabban tartózkodott Szigliget várában. Ez év őszén egy portyázó török csapat késő este megtámadta Szigligetet. Magyar Bálint a kis számú védősereg egy részével segítségére sietett a falu népének, de a túlerőben levő törökökkel folytatott küzdelemben csaknem odaveszett. Csak nagy vitézségének, erejének köszönhette, hogy a visszavonulás útját elzáró ellenség vonalát áttörte és visszajutott a várba. A török zaklatása ezután sem szűnt meg, de Magyar Bálint haláláig helytállt velük szemben és megakadályozta, hogy kiterjesszék a hódoltsági terület határát. 1571-ben betegen feküdt Szigliget várában, de mégis visszaverte a törökök egyik támadását. Egy 1573. május 12-én írt leveléből értesülünk Magyar Bálint haláláról. Az előbb említett levélben arról is értesíti Párnás János Nádasdy Ferencet, hogy Bálint úr főlovát feküdte Keresztúrra. Ez a hír is bizonyítja, hogy milyen jeles vitéz volt Magyar Bálint, mert a XVl. századi szokásos szerint, csak a legismertebb nevű hősök főlovát és fegyverzetét szerezték meg az udvar része. Magyar Bálint halála után Szigliget és Fonyód visszakerült a Lengyel család kezére, azonban két év múlva, 1575 nyarán a törökök elfoglalták Fonyódot. Szigliget vára sem lehetett valami jó állapotban, mert Lengyel István részére a királyi kamara 1580-ban ismételten pénzt utal ki várának, Szigligetnek építéséhez. Ez az összeg azonban csak a legszükségesebb javításokhoz lehetett elegendő, mert 1588-ban arra kéri a királyt Lengyel István, hogy cserélje el Szigligetet Rajka birtokért, mert a vár rossz állapota, „hadakozó szerszámok” elégtelensége és a török közelsége miatt erőtlen ő a vár megtartására. Mivel a végvári katonák ritkán kaptak fizetést, kénytelenek voltak saját maguknak biztosítani a megélhetést. Hol a törökre csaptak rá „béke” idején, hol a magyar falvakat sarcolták. Az 1613-ban, majd 1618-ban és 1622-ben elrendelték Szigliget, Keszthely és Csobánc várainak őrséggel való ellátását s a zsold kifizetését, nehogy az elégedetlen katonaság a környéket veszélyeztesse. 1606-ban Lengyel János a várkapitány. Ebben az időben Szigligeten állomásoznak a balatoni sajkások is, mintegy száz gyalogos és huszonöt lovas, valamint Bakáts Sándor naszádos hajóhada. 1630 körül már Lengyel Boldizsár a várkapitány, 12 huszár, 25 gyalogos és 1 tüzér tartozik a vár őrségéhez, akiknek havi 125 forint zsold jár. A Lengyel-család anyagi ereje mindinkább növekedett, birtokai rendeződtek, s ez kapcsolatban állt az általános helyzettel, a török hatalom gyengülésével. Boldizsár idejében a várat erősítették, javították, amint egy, a 17. század dereka táján készített várkép, egy alaprajz és a várkaput egykor díszítő kőcímer bizonyít. Boldizsár után Gáspár lett a várkapitány. Saját költségén hajókat készíttetett, hogy a törökök Balaton felől jövő támadásait is megakadályozhassa. 1647-ben 400-500 embert kért a szigligeti kikötő kimetszésére, hogy a sajkáknak jó útjuk legyen. Zrínyi Miklós, Zala megye akkori főispánja 200 ember kiküldésére utasítást is adott. Szükség is volt ezekre a hajókra, mert a déli parton a török is rendelkezett hadi célokra szolgáló vízi járművekkel. Az egykori levelek szerint sok kárt szenvedett a zalai part a török sajkásoktól, várbeliek, falusiak estek fogságba, a váratlan megrohanások alkalmával. A törököknek Siófoknál volt a „flottabázisa”, 1647-ben ezer emberre való hajója állomásozott ott.

 


 

Pusztuló vár - épülő falu

A főtér a Kastéllyal, háttérben a Várral
A főtér a Kastéllyal, háttérben a Várral

A vár hadászati jelentősége a török hatalom hanyatlásával mindinkább kisebbedett. Az 1655. évi 3. törvénycikkely az őrséget 10 huszárra és 25 hajdúra korlátozta, 1671-ben pedig 1 hajdú hadnagy alatt már csak 5 huszár és 20 hajdú szolgált. A hódoltság megszűnése után az ország védelmében Szigligetnek már nem jut szerep. A vár későbbiekben a Lengyel-család birtokainak olyan része, melynek fenntartása igen költséges. Pusztulása a 17. század legvégén kezdődött: egy viharos napon villámcsapás következtében kigyulladt és nagyobb része leégett. Akkor pusztultak el a várra vonatkozó oklevelek, számadások és egyéb feljegyzések, melyeket ott őriztek. A pusztulást igen meggyorsította Lipót császár 1702-ben kiadott rendeletének végrehajtása: a császár az ország nyugalmára és nehéz anyagi helyzetére hivatkozva elrendelte a magyarországi várak legnagyobb részének tervszerű lerombolását. Rákóczi szabadságharca idején a Dunántúlt megszálló kuruc seregek már nem is használják a várat, amiből arra következtethetünk, hogy teljesen használhatatlan állapotban volt abban az időben. Köveit elhordják az újraépülő falu házainak építéséhez. A 18. század második felében a Lengyel-család egy kúriát építtet a vár alatt, kapuja fölé befalaztatta a család régi címerét, mely egykor a vár kaputornyát díszítette. A Szigligetet övező mocsaras területen, mely egykor nagyban hozzájárult a vár védelméhez, megkezdték a lecsapolási munkálatokat. Egy 1792-ben készített térkép már feltünteti a határban ásott csatornákat, a vár alá települt falu utcáit és házait. A gazdasági élet fellendülését a csatornázáson kívül – mely a gazdaságilag hasznosítható területeket jelentős módon megnövelte- a lakosság és az újonnan épített házak számának növekedése is világosan mutatja. A vár egykori szerepére utal még a falu 1861-ből származó pecsétje, mely egy várat ábrázol. A község újraépítésekor és a kastély építésénél elhordták a szétrobbantott falak anyagát, és tovább bontották a falakat. Közben tovább változtak Szigliget tulajdonosai. Lengyel Gáspár leányai révén a 19. század elején a Putheány és az Inkey család osztozkodott területén. Jobbágyaikat már 1844-ben felszabadították. Tőlük az Eszterházy család kezébe került Szigliget, akik a II. világháború végéig birtokosai is voltak a falunak. A főleg mezőgazdaságból élő település terjeszkedni kezdett, és lassan elérte mai kiterjedését. Kiépült a falu központja, a strand, a kikötő, és a 20. század végére már a falu fő profilja az idegenforgalom lett.

DMC Firewall is a Joomla Security extension!