Palonai Magyar Bálint

Kategória: A szigligeti vár lakói

Tartalomjegyzék

Magyar Bálintra azonban nemcsak a törökök panaszkodtak. Magyar részről is úgy ment ellene a panasz, mint az árvíz. Erőszakos ember volt, mint Zrínyi Miklós, s ha katonái élelem dolgában megszorultak. Bizony a más búzájába vágták a sarlójukat. Aztán maga Magyar Bálint a töröktől visszahódított falvakat és pusztákat nem adta vissza régi gazdáiknak, hanem a vár tartományához csatolta, hogy imigyen a várőrségnek legyen miből élnie. Az elfoglalt birtokok gazdái aztán gyűlölettel fújták a kígyókövet Magyar Bálintra. Bevádolták őt az udvarnál, az országgyűlésen. S mivel egy-két megyét is sikerült nékik megnyerniök, az országgyűlésen – a hol senki sem védte Magyar Bálintot – malefactornak, azaz gonosztevőnek nyilvánították őt. S nem sok híja, hogy hadat nem küldtek ellene. A kiküldött királyi biztosok azonban Magyar Bálint védelmét is meghallgatták, s ekkor kitűnt, hogy a reá vetett sok bűn jobbára az érdekelt urak koholmánya. És Magyar Bálintnak a haja szála sem görbült meg. Nem tett ő egyebet, mint kortársai, a többi végbeli kapitányok. Zrínyi Miklósra, Horváth Márkra, Tahy Ferencre stb. szintén özönével szórták a vádakat. Királyi biztosokat is küldöttek nyakukra, de vajmi kevés eredménye lett. Hiába! A viszonyok nálunk akkor olyanok voltak, hogy a várkapitányok a fizetetlen őrségeket csak úgy tudták megtartani, ha jó maguk erőszakkal szereznek nekik módot a megélhetésre! A végbeli kapitányok sok várost és falut megvédtek a török rablásától. Vérük ontásával védelmezték a rájuk bízott vártartományokat is. Ezt senki nem emlegette! De, ha az éhező várőrség szükségből elvitt valamit, a károsultak olyan lármát csaptak, hogy az országgyűlésig elhallatszott.
Mindezt Magyar Bálint nem egyszer kifejtette leveleiben. Elmondta azt is, hogy a töröktől visszafoglalt jószágok és falvak a várak fönntartására és a katonaság élelmezésére stb. kellenek. Mikor 1559-ben Thúry György palotai kapitány ilyen községeket a maga számára követelt, Magyar Bálint elkeseredetten írta volt a nádorispánnak: „Bizony nem várnám az jó barátomtól , hogy nagyságod előtt így rongál levelében. Thúry – úgymond – bizonyára azért akarja magának azokat a falvakat, mert leszen egy kevés borocskájuk. Ám a falvakat Palotáról nem lehet megvédeni. Eddig egyedül ő védelmezte a török ellen, „Nám – őfelsége azmit atyámfiai halálával és szolgáim halálával török kézből bírtam! azokat is mind odafel való várakhoz, kit Újvárhoz, kit hova oszta, nem sokat tudok itt Fonódnál közelebb legyen az török torkához! Immár őfelsége az házat is adja másnak; mert látja Isten, énnekem nincs mivel tartanom; teljességgel kifogytam belőle.”
A Dunántúl kóborló és fosztogató hajdúkra is ráfogták, hogy azok Magyar Bálint emberei. Pedig nem az övéi voltak. De a király azért Magyar Bálintnak íratott dorgáló levelet, „Hiszem – írja erre Magyar Bálint -, hogy az ki őfelségének énreám ez méltatlan panaszt tette, nem jóakaróm!…Az szigeti kapitány: Horváth Márkó meg tudta mondani, kik tartják az uratlan hajdúkat! Lám ő megbüntet bennök gyakorta, ki csurgói, ki palotai, ki penig tihanyi.”
Nem sokkal e levél kelte után Magyar Bálint katonái elfogták Pribék Mihályt, az uratlan hajdúk egyik vezetőjét s Gyulaffy László fegyverrel szabadítá ki; mert az ő szolgája volt! A fosztogató hajdúk másik főembere, Majsai Tamás, meg Palotán szolgált. Így állván a dolog, kissé furán esik, hogy mégis Magyar Bálintot vádolgatták.
Méltán írta az ilyenekre Magyar Bálint: „a hátmegett való hamis panaszról senki száját be nem foghatja”.

Magyar Bálint – amint a föntebbiekből is láthatjuk – a XVI. századnak igaz fia volt, telve a saját korának hibáival s jó tulajdonságaival. Magyar volt a neve, magyar a szíve, magyar a gondolkozása. Magyar úrnak a kenyerén élt mindenkor, Nádasdy Tamás nádorispán hadainak volt ő udvari kapitánya; őt szolgálta mindvégig. A király ugyan két ízben is megkínálta őt nagyobb tisztséggel, de Magyar Bálint nem kívánt gazdát cserélni. Nádasdy nagyra becsülte őt, ha kellett, védelmezte is, s ő hűséggel és ragaszkodással fizetett ezért. Vitéz volt minden ízében s a vitézi tisztességet és nevet mindennél többre becsülte. Neki kész halál lett volna, ha hírén és vitézi tisztességén holmi folt esik. Ezért még vénkorában is fölvette a bajt a legjobb török vitézekkel is. Innét van, hogy a törökök között igen ismert lőn a neve. Tartottak tőle, de egyúttal becsülték is vitézi voltát. A maga tetteire a szót nem igen vesztegette. A kérkedést és a dicsekvést nem ismerte. A leveleiben alig méltatta szóra személyes érdemeit. Mint ember, a vitézei közt mindenkor jó társnak bizonyult. A szükségben segítőjük, a bajukban védelmezőjük volt. Szívesen emelgette köztük a löszöntő poharat, s ha módjában volt, borral is szívesen megbecsülte őket. Ám, ha kedve haragra fordult, lemosta ellenfeléről még a keresztvizet is. Hírtelen haragú ember lévén, a szomszédaival hamar összekülönbözött, de haragja multán hamar meg is békélt. Szegény nemes ember lévén, azon kellett lennie, hogy a rábízott várak tartományit növelje; mert a fizetetlenség idején a katonáinak tartása is az ő nyakába szakadt. Hogy e nemű foglalgatásai sok ellenséget szereztek neki, mondanunk sem kell. Ő azonban ne ismerve a félelmet, ellenségei vádaskodásaitól meg nem ijedt. Különben is szentül hitte, hogy amit tett, helyesen tette. Épp ezért bármikor kész volt ügyét törvényre bocsátani. S bizony többször megesett, hogy az ő hangos szavú vádlói úgy érezték magukat, mint a tökbe esett egerek. Azaz, hogy azt sem tudták, hová legyenek. Szóval, bár a nád nem szokott szél nélkül hajladozni, Magyar Bálint mégsem bizonyult olyannak, aminőnek őt ellenségei kikiáltották. De, ha csakugyan olyan lett volna is, érdemeit ez el nem homályosítja; mert hiszen, ha élni s harcolni akart, az akkori viszonyok közt néhanapján az erőszakot is elő kellett vennie.
Magyar Bálint nevét a hír akkor vette először szájára, amidőn a vitéz Musztafával bajt vívott. Ez a Musztafa Kaszon a török lovasság egyik főtisztje és ismertnevű vitéz volt. Az ifjú Magyar Bálintnak is jó nevű vitéznek kellett lennie, mert máskülönben Musztafa nem tört volna a vesztére. A viadal a bevett szokás szerint két szép sereg közt folyt le. Az ifjú Magyar Bálint kész mesternek bizonyult a vívásban. Musztafa hasztalanul erőlködött, hiába szedte elő fortélyait. Magyar Bálint legyőzte őt. Nagyszerű küzdelem lehetett ez, mert még az egykorú történetírók is megemlékeztek róla.

Találatok: 13854
Our website is protected by DMC Firewall!